Az Orbán-rendszerben a demokrácia és a jogállam csak megtévesztő látszat. Aki nem beszél erről világosan, az az autokratának tesz ezzel szolgálatot.
Hogyan lehet érdemben beszélni az Izrael-Hamász háborúról? A tudásszociológia eszközeinek segítségével kerestünk választ.
Az AI-nak pozitív hatása lehet a bolygónkra és az emberi létre, azonban megvan a kockázata is. Fontos, hogy mindezekkel legyünk tisztában az AI fejlesztésének során.
Az igazi ellenzék nem csak kritizálja a rendszert, hanem azon is dolgozik, hogy leváltsa azt. Ehhez középtávú célokat kell kitűzni, amelyek motiválják az embereket, és lehetővé teszik egy erős, egységes rendszerváltó mozgalom létrehozását.
Sik Domonkos |
2010-10-03
A rendszerváltás idején létrejött politikai pártok egymás ellenében fogalmazták meg a társadalmi integrációról szóló elgondolásaikat. Az egyik oldal a modernizáció intézményi feltételeit hangsúlyozta, a másik a nemzeti identitásra épít.
Bárd Petra |
2010-09-30
A strasbourgi bíróság szerint a genetikai mintavétel angliai gyakorlata sérti a magánélethez való jogot. Az ítélet nyomán a munkáspárti kormány módosította a szabályozást, de a rendszer nem sokat változott. A most kormányzó toryk a választási kampányban bírálták a terjeszkedő államhatalmat.
Horn Dániel |
2010-09-30
Az oktatási rendszerekben mérhető, hogy az osztályközösség miként befolyásolja az egyes tanulók iskolai teljesítményét. Ezt akkor is fontos tudni, ha a tanrendszer miatt tipikusan hasonló családi hátterű tanulók tanulnak együtt.
Szuverén |
2010-09-30
A szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke a magyarországi és a szlovákiai választásokat követően értékeli a két ország viszonyát, a szlovákiai magyarok helyzetét és kilátásait. A kettős állampolgárság, a kettős identitás és a két szomszéd megbékélési esélye határon túli perspektívából.
Sik Domonkos |
2010-09-27
A társadalmi integráció Kádár-rendszerből örökölt problémáinak kezelése minden kormány számára kihívást jelent. A Fidesz a nemzeti egység megteremtésével kísérletezik. Szociológiai értékelés.
Kovács Kriszta |
2010-09-26
A különnemű élettársak közjegyzőnél kérhetik kapcsolatuk nyilvántartásba vételét. A szabály célja, hogy a párok könnyebben élhessenek a szabadon választott életformájukhoz kötődő jogokkal. Az egészségügyi intézmények gyakorlata viszont akadállyá formálja a szabadság jogintézményét.
Muraközy Balázs |
2010-09-26
A korábbi előírások nem akadályozták meg, hogy a bankok kihasználják piaci erejüket. A pártok utólag próbálnak korlátozó szabályokat kialakítani. Ha figyelmen kívül hagyják a bankok költségeit és érdekeit, akkor csökkenhet a gazdasági növekedés.
Tóth Balázs Gergely |
2010-09-26
Bárd Petra |
2010-09-24
A lisszaboni szerződés arra kötelezi az Európai Uniót, hogy csatlakozzon az emberi jogok európai egyezményéhez. A csatlakozás mikéntje még ma is kérdéses, de elhárult a legfőbb akadály, amelyet Oroszország és az Európa Tanács viaskodása okozott.
Sik Domonkos |
2010-09-23
Az internetről sokan gondolják, hogy demokratizáló hatása van. Nemzetközi vizsgálatok empirikus eredményei azonban ezt nem erősítik meg. Mi áll a jelenség hátterében?

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.